2015. június 8., hétfő

Saláták

Húsos ételeink mellé, legyen az sült, rántott, vagy pörkölt, mindig tálaltunk savanyúságot, vagy salátát. Sőt sült és töltött csirke mellé alma, vagy cseresznye kompót járt. Arra is emlékszem, hogy gyerekkoromban a saláták mindig cukorral és ecettel ízesített salátalével készültek. Néhányba még ezen felül más fűszerek is kerültek, de ne menjünk elébe a dolgoknak. Következzenek a receptek.

Uborka saláta kígyóuborkából


A saláta készítés általános szabályai: a salátának valót nyersen legyalulni, vagy felszeletelni, besózni, ezután 0,5-1 órát pihentetni. A saláta léhez 1-2 dl vízhez ízlés szerint ecetet és cukrot keverni. Mi az uborka salátának savanykásabb, míg a fejes salátának, a paprika és paradicsom salátának édeskésebb saláta levet készítettünk. Amikor az uborka kiengedte a levét, jól kinyomkodni, beletenni a saláta lébe, zúzott, vagy apróra vágott 1-2 gerezd fokhagymával megszórni és alaposan elkeverni az egészet. Tetejét pirospaprikával és őrölt borssal meghinteni.

Gyermekkorom uborkasalátája


Abban az időben még nem volt kígyóuborka, így a salátát is úgynevezett salátauborkából készítettük. Ezt meg kellett hámozni és a két végét levágni, emlékszem meg kellett nyalni a végeit nem keserű-e? Ha keserű volt addig vágtuk le belőle, még sikerült megszabadulni a keserű résztől, rosszabb esetben az egész uborkától. A továbbiakban ugyanúgy készült mint a ma divatos kígyóuborkából.

A 70-es években Lengyelországban jártam, ahol tejfölösen ették az uborkasalátát. Ettől kezdve nálunk is többször került az asztalra így.










Persze a tavaszi első saláta nem az uborka volt, hanem a galambbegy, amit a fejes saláta követett. Mindkét saláta elengedhetetlen társa volt a tojásos nokedlinak. Amikor tavasszal megjelentek a piacon, beindult a tojásos nokedli idény egészen nyár végéig. Majd megjelent az uborka, a paprika, a paradicsom, a káposzta, és a saláták végeláthatatlan sora készült belőlük.

Fejes saláta

A fejes salátához cukros ecetes saláta levet készítek. A salátát leveleire szedem megmosom, jól lecsepegtetem és még kisebbre tépkedem, mielőtt beleforgatom a saláta lébe. A saláta rövid idő alatt összeesik (megszottyad) a lében, ezért csak annyit teszek bele amit azonnal elfogyasztunk. 








Paprika és paradicsom saláta


Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók: 4 adag

1 db vöröshagyma
1 csomó újhagyma
4 db paprika
4 db paradicsom
ízlés szerint cukor
ízlés szerint ecet
1-2 ek étolaj, vagy olíva olaj


A vöröshagymát félfőre vágom, az újhagymát vékonyra szeletelem.
A paprikát legyalulom, vagy 2 mm vastagra szeletelem a hagymával együtt besózom és 1 órát állni hagyom.
Egy tálban összekeverem a cukrot, az ecetet kb. 3 dl vízzel, hogy ízlés szerint édes-savanykás legyen.
Beleteszem a kinyomkodott hagymát és paprikát és a tetejére karikázom a paradicsomot, amit kicsit belenyomkodok az ízesített lébe.
A tetejét megszórom a felszeletelt újhagyma zöldjével és meglocsolom olajjal.
Pár órára hűtőbe teszem.


Ősz vége felé kezdődött a cékla saláta ideje, gyerekként a céklát mindig megfőztük és csak salátának ismertük. Ma már a céklából számtalan ételt készítek, levest, köretet, vagy nyersen lereszelve salátát.

Cékla saláta


Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók: 4 adag

1 kg cékla
5 dkg torma
1 mk őrölt kömény
ízlés szerint ételecet
ízlés szerint cukor






A céklát megmosom és kuktában kevés vízben 20 perc alatt megfőzöm, majd leöntöm a főzővizet, kihűtöm és megpucolom oly módon, hogy kézzel ledörzsölöm a héját.
A tormát meghámozom és vékony szeletekre vágom.
Egy arra alkalmas tálban a hozzávalókból saláta levet készítek.
Cukor nélkül is készíthető, mert a cékla önmagában is édes.
A megpucolt céklát 2-3 mm vastagságú szeletekre vágom és elkeverem a salátalében.
Tálalás előtt pár órát pihentetem.
Hűtőszekrényben lezárt edényben több hétig eltartható.







Káposzta saláta

A káposzta salátát egész évben lehetett készíteni. Az első nyári káposztákból kimondottan friss, zsenge, "zöldízű" saláta készült, még a téli káposztából egy sokkal testesebb, a káposzta ízét jobban visszaadó erőteljesebb saláta lett.


Elkészítési idő: 10 perc
Hozzávalók: 8 adag

1 fej káposzta
cukor
ecet
őrölt kömény


A káposztát negyedelem, a torzsáját kivágom és vékonyan felszeletelem, vagy legyalulom.
Besózom és 1 órát állni hagyom.
5 dl vízhez ízlés szerint ecetet és cukrot adok, megszórom őrölt köménnyel és felforralom.
A lesózott káposztát jól kinyomkodom, egy tálba teszem, leforrázom a salátalével.
Ha kihűlt tálalom.
Lezárt befőttes üvegben hűtőben hetekig eláll.





Káposzta saláta újhagymával

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése