2016. január 17., vasárnap

Női szeszély

Annak idején egyszerűen csak habos sütinek hívtuk, azt sem tudtuk mit jelent maga a szó "női szeszély"! (Aztán, mint minden, a gyermek évek is elmúltak, és megtudtuk.)
A kakaós kevert süti mellett ez, meg még egy fajta süti volt a kedvencünk, de ezt a habos sütit Anyu ritkábban sütötte, mert ehhez sok tojás fehérje kellett. Így aztán mindig örültünk, ha néha ez került a vasárnapi asztalra.
Egyszer, amikor azt kértük, hogy habos sütit süssön, azt kérdezte, mit csináljon a tojások sárgájával? Egy pohárba keverd ki cukorral és mi megesszük nyersen. Innen kezdve sűrűbben ettünk habos sütit is.
Anyu a tésztát zsírral készítette, 1-2 tojás sárgájával, én ebbe mind a 6 tojás sárgáját beletettem, ettől szép színe lett a tésztának és picit könnyebb, lazább is lett.
Összességében megtaláltam benne a gyermekkori ízeket!


Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 12 adag

A tésztához
15 dkg vaj vagy zsír
6 db tojássárgája
6 dkg cukor
30 dkg finomliszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só
0,5-1 dl tej
A tetejére
sárgabaracklekvár
6 db tojásfehérje
15 dkg porcukor


A szoba-hőmérsékletű vajat vagy zsírt habosra keverem a tojássárgájával és a cukorral, majd hozzákeverem a tejet és a sütőporral, sóval elkevert lisztet. Egy elég sűrű, nem folyós tésztát keverek, aminek az állagát a tejjel állítom be.
Egy 34x20 cm tepsit kivajazok, lisztezek, és beleöntöm a tésztát. Fakanállal vagy késsel szétterítem a tepsiben.
Előmelegített sütőben 170 fokon 15-20 perc alatt készre sütöm.
Közben a tojásfehérjét kemény habbá verem, a végén elkeverem benne a porcukrot.
A megsült tésztát baracklekvárral megkenem rákenem a habot, majd visszateszem a sütőbe 5-10 percre, amíg szép színt kap a teteje.
Kicsit hagyom hűlni, majd vizes késsel felkockázom.












2016. január 5., kedd

Grizsmarni

Egy tartalmas leves mellé, mindig csak valami könnyű tészta féle, -gyermekkoromban naná, hogy édes- volt a második. Ebbe a sorba illett a nudli, gombóc, derelye, a mákos, lekváros, diós tészta, a fánk, vagy a grízsmarni, mazsolával vagy anélkül, ha ezek közül készült valamelyik, mindig tisztára nyaltuk a tányért.
Emlékszem, amikor Anyu grízsmarnit csinált, mindig sokáig kevergette a tűzhelyen egy nagy lábasban, lepirította, majd átforgatta, törte, megint lepirította, átforgatta és mindaddig ismételte ezt még teljesen átsült. Porcukorral, vagy lekvárral kitűnő volt.
Ez a recept egy kényelmesebb verzió, ami ízeiben gyermekkoromat idézi, de nem kell fölötte állni és kevergetni, a sütő elvégzi helyettünk. A sütés vége felé kell áttörni, megforgatni, egy picit még pirítani és kész.


Elkészítési idő: 65 perc
Hozzávalók: 8 adag

1 l tej
20 dkg porcukor
70 dkg búzadara
6 db tojás
1 citrom reszelt héja
10 dkg mazsola (elhagyható)
10 dkg vaj






A tejet felmelegítem, belekeverem a búzadarát, a cukor felét, a citrom héjat és a mazsolát. Állni hagyom 1-2 órát, néha megkeverem.
Amikor a gríz megdagadt, belekeverem a tojások sárgáját. A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem, majd óvatosan beleforgatom a grízes masszába.
Egy megfelelő méretű (38x30 cm) tepsit kivajazok. A maradék vaj felét is a tepsi aljára darabolom.
Beleöntöm a masszát, majd a tetejére darabolom a maradék vajat.
170 fokra előmelegített sütőbe teszem és 30-40 percig sütöm.
Az idő elteltével kiveszem a sütőből, és egy villával szétdarabolom, átforgatom a tésztát. Visszateszem és még 10 percig sütöm.
Ízlés szerinti lekvárral, én most hecsedlivel és/vagy porcukorral tálalom.