A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 8., szerda

Saláta főzelék

Ma már nincs idénye a fejes salátának, jóformán egész évben kapható. Gyerekkoromban viszont alig vártuk, hogy megjelenjenek a piacon kora tavasszal az első melegházi saláták, amiből finom saláta főzeléket lehetett készíteni. Persze csak akkor, amikor a tojásos nokedli fejes salátával, már a fülünkön jött ki. A saláta főzelék is olyan mint a legtöbb főzelék, bármilyen feltéttel kínálható, nyáron még hidegen önmagában is fogyasztható. Gyerekként legtöbbször fasírttal, bundás kenyérrel, disznó pörkölttel, vagy tükörtojással kaptuk.


Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók: 4 adag


1 db fejes saláta
30 dkg burgonya
1 csokor kapor
3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál cukor
1 ek almaecet
1 dl napraforgó olaj
2 púpozott ek finomliszt
175 g tejföl
só ízlés szerint


A krumplit meghámozom és apró kockára vágom. Kétszer annyi vízben elkezdem főzni. Sózom és beleteszem az összekötött csokor kaprot.
A salátát folyó vízzel jól kimosom és felaprítom, ha a krumpli megpuhult, hozzáadom, ízesítem cukorral, ecettel. Addig főzöm még a saláta megfonnyad
Az olajból és lisztből világos rántást készítek. A végén belekeverem az áttört fokhagymát és kevés hideg vízzel elkeverve a salátához öntöm.
Állandó keverés mellett felforralom, hozzáadom a kevés forró lével simára kevert tejfölt, ha újból felforrt eltávolítom a kaprot és tálalom.


2015. március 3., kedd

Francia saláta Strasbourgi tojással

Emlékszem a családi ünnepeken gyerekkoromban, népes vendég sereg gyűlt össze megünnepelni egy születés, vagy névnapot. 6-8 felnőtt és ugyanannyi gyerek. Szerettem, mert a gyerekeknek mindig volt finom szörp és sütemény, a felnőtteknek pedig süti előtt kellett enni valami olyat, amit gyerekként nem annyira szerettünk. Hát persze, a süti sokkal finomabb volt! De később rájöttünk, hogy nem csak süti van a világon, hogy egy-egy hidegtál is lehet ínycsiklandozóan finom :)



Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 8 adag

Francia saláta
2 db sárgarépa
1 db fehérrépa
2 db burgonya
1 db alma
3 db csemege uborka
20 dkg zöldborsó
3 dl tejföl, vagy joghurt
3 ek házi majonéz
1 ek mustár
1 kávéskanál porcukor
1/2 citrom leve
0,2 dl száraz fehér bor
őrölt fehér bors

A répát, fehérrépát és burgonyát meghámozom, apró kockára vágom és enyhén sós vízben kb. fél óra alatt, puhára főzöm.
Ha friss, vagy mirelit zöldborsót használok, akkor azt is a zöldségekkel együtt főzöm, ha konzerv, akkor csak a végén adom a salátához.
Ha minden megfőtt, leöntöm a vizet róla és hagyom kihűlni.
Amíg fő a zöldség elkészítem az öntetet.
A tejfölhöz adom a majonézt, mustárt, porcukrot citromlevet és a bort. Borsozom és jól összekeverem.
Az alma magházát kivágom, és az uborkával együtt apróra vágom. A konzerv zöldborsót lecsepegtetem.
Ha kihűlt a zöldség, mindent az öntetbe forgatok és fogyasztásig hűtőben tárolom.




Elkészítési idő: 25 perc
Hozzávalók: 8 adag


Strasbourgi tojás
8 db tojás
10 dkg vaj
15 dkg liba májkrém
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
snidling ízlés szerint


A tojásokat 8-10 perc alatt keményre főzöm, megtisztítom, hosszában kettévágom.
A sárgáját kikanalazom, a puha vajjal, libamájkrémmel, sóval, pici borssal habosra keverem, végül az apróra vágott snidlinggel elkeverem.
Az így elkészített krémet a félbevágott tojásokba töltöm és saláta levelekre rakom.
Fogyasztásig hűtőbe teszem.